Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek / Szép korúaknak.../ ról../

 

Boldog névnapot !
 
wink
 
" A fiatalság mércéje nem az életkor,
hanem a szellem és a lélek állapota.
Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről .
Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod,
de ha kialszik benned a lelkesedés,
akkor a lelked ráncosodik meg.

Az ember - akár tizenhat éves,
akár hatvanhat - csodára szomjazik,
elámul a csillagok örökkévalóságán,
a gondolatok és a dolgok szépségén.
Olyan fiatal vagy, mint reményeid,
olyan öreg, mint kétségeid.

Olyan fiatal vagy, mint önbizalmad,
olyan öreg, mint félelmed.
Fiatal, mint hited,
öreg, mint csüggedésed .
Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség,
az öröm, a merészség, a nagyság,
az ember, a föld és a végtelenség hírnökeit ."

Albert Schweitzer
 
 
 

Magyar Ottó

Az élet alkonyán

Mikor kezed, lábad úgy fáj, majd leszakad,
A hátad meggörbül az élet súlya alatt.
Mikor bajodról tudsz már csak beszélni,
Azt kérded magadtól: Érdemes még élni?

Ha zimankós télben kicsi szobád hideg,
Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg
Ha a vérnyomásod naponta kell mérni,
Megint csak azt kérded: Érdemes még élni?

Amikor nem bírsz el már egy üres szakajtót,
Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót,
Mikor a holnaptól rettegve kell félni,
Újra csak azt kérded: Érdemes még élni?

Amikor az idő ólomlábon halad,
És megkeseredik a szádban a falat,
Imádságodban sem tudsz semmit kérni,
Így sóhajtasz: Uram, érdemes még élni?

Ha népes családodból egy szál magad maradsz,
Amikor nem vetsz és már nem is aratsz,
A sorstól nem tudsz semmi jót remélni,
Hát csoda, ha azt kérded: Érdemes még élni?

Agyonhajszolt szíved akadozik, s kihagy,
Amikor rádöbbensz arra, hogy már senki se vagy,
Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni,
Keserűn fakadsz ki: Érdemes még élni?

Ó felebarátom, megértem keserved,
Méltányolom, hogy sokszor panaszra áll nyelved,
Túl kemény fából faragták kereszted,
Cipeled, vonszolod, minden tagod reszket

Mégis arra kérlek, próbálj meg remélni,
Próbálj a Sorssal bátran szembenézni!
Hiszen, lelked még nem üres, kiégett,
Vedd észre bátran körülötted a szépet!

Vedd észre tavasszal, ha megjönnek a gólyák,
Szél kuszálta fészkük hogyan igazgatják.
Villás farkú fecskék hogy hordják a sarat,
Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt.

Ugye, hogy szíved nem csak hideg márvány,
Vedd észre, mily csodás nyáron a szivárvány!
Feslő rózsabimbón hogy csillog a harmat,
Örülj nyár reggelén a sok madárdalnak!

Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán!
Te békédet is őrzik katona a vártán.
Teérted is felkél Isten áldott napja,
Érted is mond imát kis templomod papja.

tárd ki szívedet minden szépnek, jónak,
Nyújts segítő kezet a rászorulónak!
Adjál szeretet, mit majd viszonoznak,
Mert hidd el az emberek nem is olyan rosszak!

Sütkérezz még kissé az őszi napsütésbe,
Lapozgass csendesen az emlékek könyvébe!
S ha majd s Sorssal meg tudtál békülni,
A még hátralévőt könnyebb lesz leélni.
 
 
Simogasd amíg lehet

Simogasd amíg lehet,
a megfáradt öreg kezeket
Hisz ők neveltek fel téged
Oly sokat fáradoztak érted

Ne engedd el két kezét
Simogasd meg őszülő fejét
Hisz Te voltál neki a mindenség
Húzd magadhoz megfáradt kezét

Most szeresd amíg lehet,
ma még megteheted
Tőlük kaptad az életet
Ott volt veled, míg lehetett

Keblére szorította kócos fejedet
Mindentől óvott, védelmezett
Tiéd volt szívében a dobbanás
Mosoly voltál az ajakán

Ha ráborulnak a hideg éjszakák
Soha meg ne bántsd
Szívedben ő legyen a dobbanás
Hisz te érted sírt, oly sok éjszakán

Simogasd amíg lehet,
a megfáradt öreg kezeket
Ha tudatuk nem a régi már
Te akkor is szeretettel tápláld

Öregedő ráncos kezek
Remegve keresik a szeretetet
Türelemmel kísérd sorsukat,
mert egyszer az életük kettészakad

Akkor már nem tudsz hazamenni
Szülői háznál nem vár már senki
Hiába mondod, hogy szerettelek
Síron túl, már nem hallják meg

Hát most szeresd, amíg él
Öleld magadhoz megfáradt testét
Simogasd amíg lehet,
a megfáradt öreg kezeket

/Jolie Taylor/
 
mail
 

SZABÓ PACSIRTA ÉVA

Elmúlt már sok-sok év

Elmúlt már sok-sok év
ám észre sem vettük,
csak azt,hogy életünk alkonya
egyre közelebb jött.

A múlton gondolkozni
soha nem szabad,
hisz ha nem akarjuk
akkor is velünk marad.

A jövőt nézzük
mert ő van előttünk,
ezernyi szép pillanat
mit még átélhetünk.

Egy gyenge fuvallat
megérinti arcunk,
s akkor vesszük észre,
hogy mi még szeretve vagyunk.

Legyünk hát boldogok
csak így szép az élet,
hiszen a lélek örökké fiatal
csak az ember teste lesz érett.

mail

 

Falu Tamás:

Öregszel

Vacsorád kenyér és tej,
Már a tyúkokkal lefekszel.
Esti imád mély sóhaj,
És azt érzed: öregszel.
S szeretnél hazamenni,
Hol gyerek voltál egyszer.

Szeretnél hazamenni,
Hol egyszer gyerek voltál,
De a vén utca eltűnt,
A ház is leomlott már,
Derékba tört az oszlop,
S elhervadt a folyondár.

Homlokodnak bús ráncát
Egy kéz mélyebbre véste.
Azt mondod csöndben: Holnap...
S félve gondolsz a vészre.
Pedig meghaltál tegnap,
Csak nem vetted még észre.

 

mail

 

Utolsó pecsét


  Szépen kellene majd megöregedni,
csak úgy magunkhoz ölelni az időt,
ne vegye észre rajtunk kívül senki,
hogy ott állunk már az örök tél előtt.

Mert olykor méltatlanná lesz az élet
- törődik a test és bomlik az elme -,
ha minden nap a káoszban ér véget,
már nem elég az égiek kegyelme.

Mert úgy lenne jó: ha hajlott háttal is,
de vegytiszta tudattal és merészen...
Mert úgy kellene, hogy ne legyen hamis
az utolsó pecsét az útlevélen.

Sárhelyi Erika

 

mail

 

William Butler Yeats -

Ha ősz leszel s öreg
(1865-1939)

Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.


Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.


S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.


Csillag Tibor fordítása

mail

 

Ahogy idősödöm, a tavasz eljövetele annál inkább elvarázsol.

 

Ahogy idősödöm, annál több dolog varázsol el!

 

Ahogy idősödöm, annál több tavasz van mögöttem, mint előttem.

 

Ahogy idősödöm, időt fordítok arra, hogy jobban értékeljem minden pillanatát, másodpercét.

 

Ahogy idősödöm, annál inkább felfedezem a természet szépséges csodáját. Ami körülöttem van minden tavasszal.

 

Ahogy idősödöm, annál többet gondozom a növényeimet, virágaimat,és azon kapom magam, hogy beszélek is hozzájuk.

 

Ahogy idősödöm, annál inkább hallgatom a madarak énekét és,
hogy mennyire különböznek egymástól.

 

Ahogy idősödöm, egyre több tavaszt kívánok.

 

Ahogyan idősödöm, belátom, hogy amikor fiatal voltam nem így gondolkodtam!

 

Ahogyan idősödöm, hálát adok az Istennek, hogy megengedte, hogy egy
újabb tavasz születését meglássam. hogy mennyire különböznek egymástól!

 

Legyetek türelmesek

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
elfelejtek már dolgokat,
ha próbálom idézni, de nem megy,
a feledésbe merült, fehér foltokat.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
beszélek, s elakad a szavam,
ha a mondat közepén újrakezdem,
vagy ha ismétlem önmagam.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
nehézkesen, lassan mozdulok,
ha riasztanak az akadályok,
és sokszor visszafordulok.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
túl sokat panaszkodok,
ha nem értek egyet azzal,
amit mondanak az orvosok.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
szenilis leszek és gyerekes,
ha az öregkori hanyatlás
nem lesz hozzám éppen kegyes.

Legyetek türelmesek hozzám, ha majd
gyenge leszek, ápolásra szorulok,
akkor is, ha rigolyásnak,
fárasztónak bizonyulok.

Legyetek türelmesek hozzám, ha már
nem boldogulok egymagam,
ne engedjétek el öreg kezem,
legyen akármilyen haszontalan.

Legyetek türelmesek hozzám,
érezzem, nem vagyok egyedül,
érezzem, hogy becsülnek, szeretnek,
hogy nem éltem értelmetlenül...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné

 

mail

Idősek napjára :

Tisztelet az éveknek

Tisztelet az elszállt hosszú éveknek,
Becsületes, sok-sok dolgos kezeknek.
Hosszú éveken át szorgalmasan éltünk,
Évek múlásával nyugdíjasok lettünk.
Anyák, Apák családot neveltünk,
Szeretetben, békességben együtt éldegélünk.

Egy év ugyan elszállt felettünk,
A jó istennek ezt szívből köszönjük.
Öregség, ez is egy múló állapot,
Út mit fáradt lábunk koptatott.
Idősek lettünk, mi sok évet takar,
Volt sok tél, ősz és tavasz.

Tisztelettel emlékezünk mindazokra,
Kik nem lehetnek közöttünk otthonunkba.
Mi még itt vagyunk, ünnepeltek vagyunk,
Tisztességben megőszült homlokunk.
Kis falunk bölcsőnk ringatója,
Itt neveltük gyermekeinket a becsületes életmódra.

Elrepültek az évek bizony felettünk,
Nem csak a rosszra, a szépre is emlékszünk.
Ami elmúlt vissza soha nem tér,
De a szeretet szívünkben örökké él.
Ünnepelni jöttünk itt ma össze,
Hálánkat és szeretetünket még szorosabbra kösse.

Köszönetet mondunk azoknak mindezért,
Kik megrendezték számunkra ezt a szép estét.
Idősek napján mikor összejárunk,
Benne szinte egy családban találunk.
Adjon isten még sok boldog évet,
Békességet, otthont, erőt, egészséget.

Antóni Sándor

 

 

Bendur István:

Idősek napjára

Aki lélekben fiatal,
Lehet ráncos a teste;
Tavaszi virág homlokán,
Mely nem hervad el este,

Izmos emlékek szárnyain
Még új kalandra vágyik
A lélek-járta utakon
Múltja átszáguld máig,

S még tovább, a jövő felé,
Hol minden ember szabad,
Nincs nyomor, éhség, szolgaság,
S jólét ölekbe kacag,

Nem pénzért fut az egészség,
Ész, szív egysége a fő,
Nem átok a szülő, gyermek,
Mert emberé ott a jövő.

És az öregek megbecsültek,
Bölcsességük útmutatás,
Imára kulcsolt szív-kezekben
Igaz a hit, nem ámítás.

Anyám kevéssel beérte:
Napfény, kispad, keksz, tea.
Boldog volt, láthatta, hogy nő
Okos naggyá az unoka.

Emelt gerinccel, derékkal
Lét életté nemesül....
Égnek csak akkor nyújts kezet,
Ha földi vágyad teljesül.

 

Bertram Gábor (1960 - ):

Nono 

Töröld le a vigyort az arcodról fiam
Régen nem csúfította a lépésem ficam
Frissen futottam a zuhogó esőben
A melleim táncoltak az őszi szellőben

A legények kacsingattak, ha meglátták fenekem
A fülembe sugdosták a nyakadat megeszem
A lábam is formás volt a mosolyom csábító
Ha a térdem megvillant, azt mondták lázító

A szemem még hordozza a régi kalandokat
Az emlék, ha megtalál, felidéz szép napokat
Az idő lassacskán elhervasztja a testet
De a lélek megőrzi, mit egykor színesre festett

Ezért ne nevesd ki a szegény öregeket
Az élet majd eléd is görget nagy köveket
Mire feleszmélnél, hogy mennyi mindent tettél
A tükörben meglátod, hogy te is öreg lettél.

mail

 

Vörösmarty Mihály:

A SZEGÉNY ASSZONY KÖNYVE

Egy szegény nő, Isten látja,
Nincs a földön egy barátja,
Agg, szegény és gyámolatlan,
Ül magán a csendes lakban.
Gyásza nincsen, gyásza rég volt,
Még midőn jó férje megholt;
De ruhája mégis gyászol:
Szíve fél a tarkaságtól.
Dolga nincs, hogy volna dolga?
Kis ebédhez nem kell szolga.
S az ebédnél nincs vendége,
Csak a múlt idők emléke.
Aki maga néz a tálba,
Azt az étel nem táplálja:
Több annak a gondolatja,
Mint amennyi jó falatja.
Gondol vissza és előre
A sok jó és bal időre.
S félig étel, félig bánat:
Mindkettőbe belefárad.

Hejh, nem így volt hajdanában,
Míg nem járt özvegyruhában:
Tele kamra, tele pince
S mindig kézben a kilincse,
És szegénynek és boldognak
Udvar és ház nyitva voltak.
Vendéget nem kelle kérni:
Önként szoktak ők betérni,
Víz' dicsérni, bor' fecsélni,
És a gazdát nem kímélni.
A szegény, kit Isten küldött,
Ide gyakran beköszöntött,
És azon mit innen elvitt,
Lelkében nem tört meg a hit:
Nem hideg pénz, hideg arcok,
Eleség volt az ajándok.
És ha néha úgy történék,
Bár nagy ritkán, nem jött vendég,
Akkor sem lön üres a ház,
Bőven volt az istenáldás:
Jobbra, balra a sok gyermek
Játszottak és verekedtek,
S gondjaiért az anyának
Sok bajt, örömet adának.

Hajh azóta csak bút látott,
Hogy a gazda sírba szállott:
Gyermekei szétfutottak
Napkeletnek, napnyugotnak,
S a szegény nő elhagyatva
Úgy maradt, mint a szedett fa.

Az idő jár, s ő csak megvan,
Hol reményben, hol bánatban,
Szűken teng kis vagyonábul,
És ha néha sorsa fordul,
Gazdálkodni még most sem tud,
Ha neki van, másnak is jut:
Jobb időkből rossz szokása,
Hogy a könnyeket ne lássa,
Megfelezni kis kamráját,
S maga gyakran szükséget lát.

Most ott ül az asztal mellett,
Imakönyvében keresget.
Könyvét hívják Rózsáskertnek,
Melyben szent rózsák teremnek.
Régi, jó, de kopott jószág,
Melyet még csak a barátság
S egypár ernyedt szál tart össze,
Oly igen meg van viselve.
S ím kopognak, és köhentve
Az öreg jó Sára lép be:
"Isten áldja meg, nagyasszony!
Most ugyan csak legjobb itthon.
Jó, hogy ilyenkor ki nem jár,
Majd elvesztem, oly nagy a sár."
"Hát mi jót hoz, Sára néni?"
"Istenem! bár tudnék hozni.
Egy kéréssel jöttem volna,
Ha miatta meg nem szólna.
Oly nehéz most a szegénynek,
Tán jobb volna, ha nem élnek.
Imádságos könyvet kérnék,
Higgye meg, most oly jólesnék.
Mert hiszen ha már az ember
Szépszerint jóllakni sem mer,
Már ha szűken él kenyérrel,
Éljen Isten Igéjével,
Így legalább árva lelkünk
Az imádság tartja bennünk.
Itt, tudom, van heverőben:
Adjon az Isten nevében."

"Jó asszony, felelt az özvegy,
Könyvem nincs több, csak ez az egy,
De ha már úgy megkívánta,
És ettől függ boldogsága,
Vegye egy felét jó névvel,
Én beérem más felével."
S fele ide, fele oda,
Könyvét kétfelé osztotta.

Most a két jó öregasszony,
Hogy semmi jót ne mulasszon,
Fél könyvből, de nem fél szívvel,
Imádkoznak este, reggel,
S ha van Isten mennyországban,
Nem imádkoznak hiában.

(1847.)

 

mail

 

"Várunk... Az idő múlik... De mi csak várunk...
A pillanat elmúlik és a múlt része lesz... És mi csak várunk...
Várjuk... hogy elmúljon a hideg... hogy elálljon az eső... hogy véget érjen a fárasztó nap... hogy elteljen a hét... hogy hazamehessünk... hogy elmehessünk... hogy egy jobb helyen legyünk... hogy elmúljon az unalom... hogy elmúljon a bánat... hogy megértsük... hogy elfelejtsük... hogy megbocsássunk... hogy megbocsássanak... hogy kisüssön a nap... hogy eljöjjön az igazi... hogy viszont lássuk Őt... hogy eljöjjön a nagy nap...hogy eljöjjön a nagy lehetőség... hogy erősek legyünk... hogy megmerjük tenni... hogy változzanak a dolgok... Várjuk... hogy elkezdődjön... várjuk... hogy elmúljon...
Csak várunk... Mindannyian mást... És sokszor csak a várakozásnak élünk, amely betölti mindennapjainkat... óráinkat... perceinket... és eközben elfelejtünk a pillanatnak élni... Elfeledkezünk a pillanatról, amely a kezünkben van... amely mindvégig a kezünkben volt... és közben elillan... Várunk... és közben szépen... lassan eltelik az Életünk..."

Norbert Árvai 

 

 

Az esztendők összeráncolhatják a bőrt,
de az életbe vetett hitről való lemondás
a lelket ráncolja össze.

Samuel Ullmann

mail

Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön,
annál jobban elrontja azt.

Jókai Mór

mail

A ráncok csak azt jelzik, hol a mosoly helye.

Mark Twain

mail

Olyan nincs, hogy életkor,
az ember annyi, amennyinek érzi magát.

Vavyan Fable

mail

A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek,
amikor azt hiszik, hogy az öregedés okozza a szerelem hiányát,
pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést.

Gabriel García Márquez

mail

Te sosem fogsz megöregedni.
Az élet lassan elvonul majd az arcod fölött,
ennyi lesz, semmi több, és te attól még szebb leszel.
Öreg csak az, aki már nem érez semmit.

Erich Maria Remarque

mail

Olyan erőszakosak vagyunk, nem?
Úgy félünk az öregedéstől, hogy megteszünk ellene mindent.
Nem vesszük észre, hogy az a legfontosabb, hogy legyen kivel megöregedni.

P.S. I Love You c. film

mail

Keresd mindenben a középszerűséget, még a szépségben is.
A kellem nem kopik el úgy, mint a szépség;
annak belső élete van, s mindig megifjodik.
Egy kellemes és jó asszony harminc év múlva is úgy fog tetszeni férjének,
mint az első napon.

Jean-Jacques Rousseau

mail

Az öregedés a szülők szükségszerű és elkerülhetetlen
veresége gyermekeikkel szemben.

Jean Sasson

mail

Ebben a korban már gyorsan meg kell gyónnom a bűneimet,
mielőtt elfelejtem őket.

Shirley Maclaine

mail

Ne dühöngj, hogy megöregedtél,
van, akinek ez sem sikerül.

George Bernard Shaw

mail

Ha már nem tudunk gyerekesen viselkedni,
akkor megöregedtünk.

Erich Maria Remarque

mail

Csak akkor öregszel meg,
ha már nem szárnyalsz, és hagyod,
hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.

Albert Schweitzer

 

 

Juhász Gyula :

Az öregség

Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Fáradt tekintetében
Kihuny a vak mohóság, kapzsiság
S szelíden pislog az emlék világa.
A keze nem szorul konok ökölbe,
De simogató békélten pihen meg
Az ifjúság fején és vállain.

A haja őszén megcsillan mosolygón
A verőfény, mint a havas mezőkön,
Melyek fölött a kéklő végtelen van.
Halk léptei a temetőbe visznek,
De nem sietnek és gyakran megállnak
Egy kedves arcnál, egy hervadt virágnál,
Egy pohár bornál és egy bús zenénél.

Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Hadd szépüljek meg én is! ...
 
 

 

Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat,
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretetet.
Szenvedtek ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek őket szűk odúkba,
Ne rakjátok őket otthonokba,
Hallgassátok meg panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat,
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ők is sokat küzdöttek értetek,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Amikor Isten közéjük éltetett.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ha majd az örök szeretet
Elhívja őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Óbecsei István

 

 

Árvai Attila:

Támaszom

Légy majd a támaszom, ha egyszer megöregszem
Ha nehéz lesz a járás, s ráncos lesz két kezem
Légy akkor is támasz, ha egyszer nem emlékszem
Hogy reggel, vagy épp este, néked mit meséltem

Légy majd a támaszom, ha egy nap öreg leszek
Légy akkor is velem, mert nélküled elveszek
Légy az igaz barát, még ha vén is leszek
Kérlek, fogd a kezem, hisz akkor is szeretlek

Légy majd a támaszom, ha hajam őszre fordul
Akkor is légy majd az, ha könnyem is kicsordul
Az idő lassan eljár, sajnos felettem is
De támaszom, csak Te légy, e borús időben is

Légy kérlek támaszom, minden körülményben
Akkor is légy velem, ha majd megéhezem
Légy akkor is velem, ha egyszer majd haldoklom
E kivált nehéz napon, ne kelljen csalódnom

Légy az én támaszom, mikor szólítalak
Ha az idő tépázta, barázdált arcomat
Megsimítod néha, mikor megihlettél
Súgd fülembe olykor, csak engem szerettél...

Légy az én támaszom, a Teremtőre kérlek
És ha majd betartod, csak is úgy ígérd meg
Majd egy nap meghalok, és felcsendül a zsoltár
Istennek azt vallom, hogy támaszom Te voltál...

 

 

Aranyosi Ervin:

Amikor megöregednek...

Amikor még kicsi voltál,
Ők voltak már a nagyok.
Tanítgattak, így teltek el
egymás után hónapok.
Megmutatták, - mit, hogyan kell,
- felöltözni, rendesen.
Cipőt fűzni, begombolni,
nevelgettek kedvesen.
Megmosdattak, rendbe tettek,
mutatták, hogyan csináld.
Jó példából megláthattad,
hogy működik egy család.
Foglalkoztak lelkeddel is,
irányítva hitedet,
minden jóra tanítottak,
amire csak lehetett.
Erkölcsre és etikettre,
emberségre, ahogy kell,
hogy a zajos nagy világban,
egyedül se tévedj el.

Lassan te is nagyra nőttél,
világképed összeállt,
saját lábra tudtál állni,
ma már tudod, hogy csináld!

Mára Ők megöregedtek,
s felejtenek dolgokat.
Emlékezz majd: foglalkoztak,
egykor veled oly sokat.

Nem mozog már úgy a testük,
fájhat minden mozdulat.
Elromlik a memória,
ami mindent megmutat:
El-eltűnik egy-egy zokni,
cipőt kötni is nehéz,
begombolni a gombokat,
reszketve nem bír a kéz.
Rakoncátlan minden eszköz,
fésű, kanál, mind remeg.
Szerencsés, ha cipők, zoknik
párban összeillenek.
Az étel a kanalukról,
lecsöppenve menekül.
Zsémbesek, és morgolódnak,
nincsenek már remekül.
Most már rád vár a feladat,
nyisd hát meg a szívedet!
Jusson nekik gondoskodás,
melegítő szeretet.
Ne azért, mert elvárható,
ne azért tedd Ővelük.
Csak emlékezz, te rólad szólt
sokáig az életük.
Légy mellettük, ha teheted,
- kis világuk oly rideg.
Öleld Őket szeretettel,
melegítsen a szíved...

 

 

Helen Csok:

Örülj a mának!

Amíg vannak, akik szeretnek,
van értelme az életednek.
Mindegy, hogy rohannak az évek,
ha érzed melegét egy kéznek.
Még érdemes reggel felkelni,
ha van kinek kenyeret szelni.
Örülj a percnek!

De ha mégis magány a sorsod,
ha a gondot egyedül hordod,
erőt is ad hozzá az élet.
Találd meg mindenben a szépet.
A nap rád is úgy süt, mint másra,
ne gondolj hát az elmúlásra.
Örülj, hogy élhetsz!

Nincs fekete és nincs fehér
De az elmúlás mindent elér
Nincs tűz, mely örökké lobogna
Fényét más világok felé ontva
Nincs folyó, mely örökre megmarad
Előbb-utóbb minden forrás elapad.

Nincs érzelem, mely örökké él
A harag idővel megbékél
Nincs az a szerelem, ami el nem vetél
Gyűlölet, melyet nem koptat a szél
Öröm, melyet nem sápaszt a tél
Bánat, melyet nem gúnyol a remény

A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örök
Élet, halál - ők is csupán eszközök
Mert a Változás az egyetlen,
Mely mindig tombol szüntelen
Ami meg nem alkuszik soha
Hiába hiszi a sok ostoba
Hogy bármi, ami létezik, úgy marad
Mert mindig lesz új a nap alatt! 

 

 

Benke Mária :

Elmélkedés a nyugdíjas életről...

A nyugdíjas élet egy új világ
Mit, ki nem ismer, várva vár.
Irigyelnek érte, hogy otthon lehetsz,
nem kell sietned, bármit felvehetsz.
Nem jó, vagy rossz,
ez egész más fogalom...
Más, mint aktív korban, azt fogadom!
Nem kell már rohanni sehová
Új életforma vár
mehetsz, ha akarsz bárhová...
Olvasás, séta, keresztrejtvényfejtés,
bármi, mihez kedved van,
már nem meghatározó a sietés!


Ki kell alakítanod az ,,új" Életed!
Azután már örömmel élvezheted.
Nem kell korán kelni, rohanni,
jó lesz lassan szépen osonni...
Mikor felidézed a meleg szobában,
hogy ilyenkor már futottál javában
a munkába, s törted az eszed,
Mit is kell ma tenned, főtt a fejed.
Ez ma már kis lustálkodással telik,
Jut idő mindenre? - alig.


Minden aktív korú embernek ajánlom,
Hogy érje el e kort egészségben, kívánom.
Élvezze minden percét, mit nyújthat az Élet
S akkor a nyugdíjas ideje is szép lesz...

 

 

Kedves Gyermekem,



Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek látsz, pedig még nem is leszek az, kérlek, légy hozzám türelmes és próbálj megérteni

Ha leeszem a ruhámat, ha nem tudok rendesen felöltözni légy türelmes. Jussanak eszedbe azok az idők, amikor én tanítottalak erre!


Ha beszélek Hozzád, és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot , ne szakíts félbe, hallgass végig.

Amikor kicsi voltál, ezerszer kellett elolvasnom ugyanazt a mesét, míg el nem aludtál.

Ha nem akarok megmosakodni, sem ne szégyeníts meg, sem ne feddj meg érte Jusson eszedbe az a millió ötlet, amit kitaláltam, hogy rá tudjalak venni a mosdásra

Ha látod, hogy milyen tudatlan vagyok a technikai újdonságokkal kapcsolatban, adj elég időt, és ne nézz rám gúnyos mosollyal
Megtanítottalak sok mindenre hogy egyél jókat, öltözködj szépen hogy hogyan nézz szembe az élettel.

Ha néha nem emlékszem dolgokra vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát adj gondolkodási időt, hogy eszembe jusson és ha még sem sikerül megtennem, ne légy idegesés ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az, hogy veled legyek, és figyelj rám

Ha valaha nem akarok enni, ne erőltesd. Jól tudom, hogy mikor kell ennem és mikor nem
Ha gyenge lábaim nem engednek sétálni...
nyújtsd a kezed ugyanúgy, ahogy azt én tettem, amikor te tanultál járni.

 

 

Szabó Tímea:

Tíz könnycsepp a halálig


Van egy út, melynek kapuját őrzi a bánat;
Könnyű ide belépni, de nincsen kijárat.
Könnyeiddel kövezed ki minden méterét,
Addig, míg a szív után a test is megtörik.

Az első könny oly keserű, hogy azt hiheted,
Hogy át is éltél mindent, mi fájdalom lehet.
De a második könnycseppnél olyan bánat ér,
Mely sokkalta keserűbb az első könnycseppnél.

A harmadik könnycsepp után visszafordulnál,
Hogy lásd az első kettőnél mily bolond voltál,
De az út csak egyfelé visz, egyfelé enged:
Mindent megtesz, hogy láthassa a negyediket.

Gondolkodsz... gondolataid tisztává válnak:
Te vagy az oka a világ összes bajának,
Minden, ami keserves, az csak a te hibád,
Joggal érdemelted lelked minden bánatát.

Az ötödik könny forrása így hát az önvád...
Ó bárcsak e forrásvizet kiapaszthatnád!
Kapnád vissza megint azt az első édeset,
Hogy ne kelljen hatodjára újat ejtened.

A hetedik könnycsepp után nincs többé család.
A nyolcadik könnycsepp után szökik a barát.
Akkor kapja meg az út a kilencediket,
Ha elveszted, kit szíved a legjobban szeret.

Végéhez ért az út, mely tovább gyötörhetne,
Nem mész tovább, csak vársz a tizedik könnycseppre.
De a tizedik nem jön, mert minden könnyeddel
Megedzetted lelkedet a kínzó közönnyel.

A helyen, ahol egykoron virágoskert állt,
Fertelmes, vad, zord mocsár vert végtelen tanyát.
A helyre, hová egykoron bárki beléphetett,
Senki fiát, semmi pénzért be nem engeded.

Még élsz. Állsz az út szélén, előtted a mély.
Visszatart az ugrástól egy lehelet remény.
Mikor e halvány fény fölött a sötétség nyer,
Akkor ugrasz... arcodon a tizedik könnyel.

Tíz könnycsepp a halálig... csak ennyi az élet.
Ne kövess engem. Okulj. Küzdj, amíg csak lehet.

 

 

Most még nem érted

Most még nem érted, de eljön majd az óra,
hogy elköltözöm, hol nem fáj semmi sem,
valami különös árnyékvilágba,
ahol már minden, minden idegen.

Talán majd írok, mielőtt elmennék
könnyek között egy búcsúlevelet,
s hogy lesz- e majd időm elköszönni tőled,
Ki tudja még? De addig bármi lesz:

Minden ízemmel szeretni foglak,
s aranyló betűkkel írom a neved
szívem mélyére gyöngybetűkkel róva,
mint a legszentebb, legdrágább nevet.

S ha majd rátalálsz a gyűrött papirosra,
amelyen könnyem pacát képezett,
jusson eszedbe: nem volt olyan óra,
nem volt olyan perc, hogy ne szeresselek.

Talán akkor már mindent másképp látsz majd,
s megérted végre mennyi szeretet
áradt belőlem oly féltve hozzád,
minden napon, és minden éjjelen.

Azok a betűk majd úgy szólnak hozzád,
mint egy távoli, bűvös üzenet,
amelyen nem fogott az idő múlása,
s felszínre hozza a szép emlékeket.

Akkor fogod majd elhinni végre,
hogy nem volt, és nem lesz többé senki sem,
ki szívének utolsó dobbanásáig
miattad aggódott, téged szeretett.

Meggyesi Éva

 

Ötvenen túl

Ötvenen túl van valami, amit tudnod kell:
a látás romlik, a hallás elszáll,
és amikor tüsszentesz, a hólyag is elenged;
a sétából csoszogás lesz,
a wécé a barátod lesz,
mert figyelmeztetés nélkül
megint ki kell menned;
a tükörben látott ráncok
nem lehetnek a tieid,
azt hiszed idegen van a házban
mert minden eltűnik;
meglátogat a reuma,
a gravitáció is erősebb,
a gyógyszerek listája egyre hosszabb,
de ezek csak az öregedés jelei.

Nézd a dolog kellemes részét,
a fű zöld oldalán vagy,
nem pedig két méterrel alatta;
a mai nem az utolsó napod,
bár lehetnek gyenge pillanatok,
mert a memóriád se a régi;
Legalább a fű zöld oldalán vagy.

A tyúkokkal kelsz, este már nyolckor lefekszel,
figyeled a nyugdíjas kedvezményeket,
aggódsz a súlyod miatt, nem tudsz sietni,
csigatempóban haladsz;
a reggeled fénypontja, amikor megnézed a levélszekrényt;
a korai érkezők menüjét eszed (étteremben)
mert nem vezetsz sötétben;
és a hajad, na az nem őszül, csak világosabb;
éjszaka óránként felkelsz,
már mondták, hogy horkolsz,
és amikor a barátaid megkérdezik hogy vagy,
eldicsekedsz az eredménnyel.
Ha holnap elviselhetetlen fájdalomra ébredsz,
nyújtsd fel istennek, és mondd el ezt a szerény imádságot:

Uram, gyógyítsd meg fájó testemet,
segíts gyenge elmémen,
oldd meg minden gondom,
lassítsd le az idő kerekeit;
noha amikor a tükörbe nézek,
nem tetszik, amit látok,
adj erőt Jézus urunk,
hogy elfogadjam, amilyen vagyok!

Nézd a dolog kellemes részét,
a fű zöld oldalán vagy,
nem pedig két méterrel alatta;
a mai nem az utolsó napod,
bár lehetnek gyenge pillanatok,
mert a memóriád se a régi;
Legalább a fű zöld oldalán vagy.

Egy napon Jézus mellett leszel,
és tested újra egész lesz,
örömmel várd a holnapot,
ne aggódj az öregség miatt.

Libby L. Allen

mail
 

Ölelj, szeress kortalanul!

Az ölelés, tudod,
nem köt a korhoz.
A megfáradt szív is,
örömöt hordoz.

Lenni kell álomnak,
lenni kell oknak,
- legyen céljuk
a fáradt karoknak!

Ölelés, és mosoly?
- Várja a lélek!
Érzi, - még itt vagyok,
- érzi, hogy - élek!

Szeretet parazsát
ne hagyd kihűlni!
A lélek fájdalmát
arcodra ülni.

Tárd ki a szívedet,
élj szeretettel!
- Öleljen, örüljön,
míg él, az ember!

Aranyosi Ervin

 

 

Hirth Éva:

Még élsz

Mire a fáradt öregkort megéred,
már semmi örömöt nem érzel.
A lábaid, mint az ólom, nehezednek,
a szemeid előtt árnyékok lebegnek.

A kezed, mikor már úgy remeg,
nem mersz megfogni semmit, mert elejted.
Mikor a hangod akadozik, és zihálsz,
sokáig pihensz ki egy kis sétát.

Mikor a szádból kiesik egy kis falat,
a víz is karcolja a torkodat,
ülsz a kis széken, és kérdezed,
érdemes-e így élned?

Mikor saját gyermekeidnek,
semmit nem mesélsz, mert
attól félsz, hogy
úgy sem értenék.

Talán, ha örülni tudnál az esőnek,
a szomszédnak s a gyerekeknek.
Talán, ha még érdekelne, hogy a kutya ugat,
milyen szépen énekelnek a madarak.

Talán, ha kicsit mások szavára figyelnél,
jó lenne, hisz nem haltál meg még!
Nem mindenki rossz, csak azt hiszed,
sok ember jó, és téged szeret.

Le kéne vetkőznöd a rossz érzéseket,
és hinned kéne!
Hiába öregedtél meg, a családod félt,
és ugyanúgy szeret. 

 

 

Kun Magdolna:

Öregségben, betegségben

Öregségben, betegségben ugyanúgy szeress,
mint akkor mikor együtt éltük az ifjúéveket,
és minden gátat letaroltunk mi útjainkba állt,
hogy semmi ne gyengítse az élni akarást.

Öregségben, betegségben fogd a kezemet,
el ne hulljak mellőled, mint az őszi levelek,
mert ha egyszer elszakít'na mellőled a szél,
árvult árvaságom sírig könnyezném.

Öregségben, betegségben, meg ne tagadjál,
akkor sem ha önnön nevem magam sem tudnám,
mert lehet, hogy a tudat már nem emlékezik,
de a szívbe égett emléket meg nem törhetik.

Mert az mindaddig a napig élénk színben él,
míg fel nem dereng előttem az Istenáldott fény,
s míg homoksírom csendhullását meg nem fékezik,
azok akik sápadt testem majd földbe temetik.

 

 

Arany alkony

Egyszer te is megöregszel,
hajad fehér lesz, s kezed reszkető....
Az arcodon a ráncok barázdákká válnak.
Ne gondold, hogy rajtad nem fog az idő!
A fiatalság, akár egy tündérálom,
fut vele az idő kereke.

Még süt a Nap, de a láthatáron
kavarog az ősz szürke fellege....
Ha majd tétova lesz a lépted,
megint újra gyermek leszel....
Ábrándos szemmel a távolba révedsz
és csak a szépre emlékezel.

Gyermekeid kirepültek régen.
Éli mindenki a saját életét.
Néha csak egy szikra jut a fényből,
mégis beragyogja szíved rejtekét.
Egyszer te is megöregszel.....
Kezed, ha majd kinyújtod reszketőn,
és egy másik kéz szorosan magához ölel,
- már nem bánod, hogy elszállt az idő.....

/ Hábele Mihályné 2001./ 

mail
 

Aranyosi Ervin:

Szépen idősödni

Van úgy, hogy nem megy már, ahogyan szeretnéd,
bosszankodsz is rajta, gyakran, rendesen.
Ám mi lenne, hogyha mérged félretennéd,
s azt mondanád: - Nem baj, azért is megteszem!

Számodra minden nap, igazi kihívás,
de rég nem vonz a harc, a napi küzdelem.
“Túl kellene élni, - ez pedig megint más
- s lám a cipőfűző is kibabrál velem"!

A magasugrás már, rég nem a Te sportod,
járdára fellépni, az is nagy dolog!
Néha a testedet mázsás súlyként hordod,
s lám, naponta meghalsz, ha úgy gondolod!

Tudod mitől hal meg egy-egy darab benned?
Amit feladsz végleg, miben nem hiszel!
Mikor már nem hajt vágy, amit meg kell tenned,
mit leteszel végleg, s tovább nem viszel.

Mondd csak, néha szoktál vidáman nevetni?
Gyakori vendéged mosoly és derű?
Ez, mi egészséget jobbá tudja tenni,
s nem holmi pirula, ami keserű!

Ne mondd azt, hogy nincsen okod nevetésre,
már az is elég ok, ha látod magad!
Saját sutaságod, botlásod vedd észre!
- Magad kinevetni nehéz feladat?

Mert, tudod ha tudnál magadon nevetni,
rájönnél az élet színes kabaré.
Vígjátékot játszol, s ha vidám tudsz lenni,
tiéd lesz a taps is, csakis magadé!

Nos, ez a vidámság nem is kerül pénzbe,
s napról, napra újra ismételhető.
Így építsz világot, beleülsz a készbe,
aztán minden új nap ezt adod elő!

Ne mondj le semmiről, amit megkívánnál,
spórolásra többé úgy sincs semmi ok.
Engedd meg magadnak, ne maradj a vágynál,
próbálj boldogulni, hidd el, menni fog!

Eljött a te időd, ezt már szánd magadra,
ne kuporgasd pénzed, használd boldogan!
Ébredj nagy tervekkel, minden újabb napra,
s kövesd az ötleted, ami megfogan.

Sétálj, tárd ki szíved, élvezd a világot,
figyeld a sok embert, mindegyik rohan!
Úgy tekints mindenre, mint, ki sose látott
a valóságból semmit, s ne vedd komolyan!

Hidd el, ha a derű lelkedben elárad,
végre szabaddá válsz, mint egy kis gyerek.
Bízz fantáziádban, soha ki nem fárad,
s hidd el boldogulni, igenis, lehet!

Ne korlátozzanak többé rút szabályok,
hidd el idősödni szépen is lehet!
Nem kell értened a rohanó világot,
Hagyd csak ott a múltban minden terhedet! 

-

Már fátyolos szemmel nézem az arcod,
Látom mi olyan szép volt valaha csillagom,
S Te megfogod már reszkető kezemet,
Olykor a redőkön egy könnycsepp lepereg.


Emlékeink olykor vissza, visszajárnak,
Mennyi szerelmet adtunk egymásnak.
Oly jó volt veled egy életet leélni,
Emlékeinkkel a múltba visszatérni.


Nem féltük, hogy egyszer megöregszünk.
Csodás éveink ott voltak mellettünk.
Most így vagyunk fiatalok ismét,
Ezt a köteléket nem tépi semmi szét.


Hogy ezt megélhettük meg volt az ára,
Megtanított minket az élet iskolája,
Sokszor az örömtől megrészegülve
Gondokkal is olykor megküzdve,
Jó volt bizony így megöregedni,
Békésen most már együtt pihenni...

(Kovács József)

mail

 

Kun Magdolna


Veled megöregedni

Veled szeretnék megöregedni,
s majdan együtt hallgatni az esti csendeket,
melyek szótlanul is elmesélik nekünk
a megmásíthatatlan boldog éveket.

Szeretném örökbe fogadni szép tekinteted,
megbújni benne, mint egykor hajdanán,
s a benne meglapuló csillagfényű könnyet
ajkamhoz emelni, hadd csókolja szám.

Szeretném kezed fogni, néha remegőn is,
így sétálva körbe-körbe az ódon helyeket,
s majd így lépve át magunkat a levélhulló őszbe,
hogy egyazon idő legyen, mi avarba temet.

Mert te értem születtél, és én érted születtem,
minket úgy alkotott Isten két keze,
hogy általa legyünk kincsei egymásnak,
s abban örök időt nyerjen az élet értelme.

Nekünk együtt kell élni, és együtt kell halni,
külön-külön már úgy sem léteznénk,
ezért fogd a kezem, és el ne engedd soha,
mert én, míg élek, szorítom a tiéd.

"Múlnak az évek, jönnek a gondok,
Talán ráncosabb már a homlok.
De úgy érzed, a lélek még fiatal, s bohó,
Az ember azonban nem lehet mindig mohó.


Változunk. Ahogy a nappal is éjbe vált egyszer,
Vagy ahogy a Föld megfordul ezerszer.
És hidd el, mégis ugyanazok maradunk legbelül,
A lélekben dúló vihar is egyszer elül.


De sebezhetoek vagyunk. Sérülékenyek és érzők,
Sokszor a velük történteket is csak kívülről nézők.
Átélünk, túlélünk és megélünk dolgokat,
S közben kompromisszumokat kötünk, túl sokat.


És mégis élvezzük az ÉLETET, magát,
Megnyerjük a reménytelennek tunő csatát.
Meggyőzzük azt, akirol azt hittük, nem lehet,
Az ember úgy érzi, többet már nem tehet.


Múlnak az évek, tünnek a gondok,
Simábbnak tűnik már a homlok.
Ha barátaid, s szeretteid most veled vannak,
Megbocsáthatsz minden hibát magadnak!"  


 

Gergely Ágnes:

Öreg szerelmespár

Húsz éve járnak együtt,
húsz álmos, ólmos éve.
Szél szét nem fújja őket,
kötöttek, mint a kéve.

Nincs pénzük, nincs lakásuk,
övék a pesti aszfalt.
Ismernek minden árkot
és kávéházi asztalt.

Ritkán beszélnek; testük
a rebbenést is érti.
A nő borzong (Hideg van)
(Igen) köhint a férfi.

Vasárnap tiszta ingben
két dupla mellett ülnek.
(A széthúzódó szájnak
mindegy: hétköznap, ünnep.)

Ha beteg lesz az egyik,
citromot visz a másik.
Az ágybanfekvő izzad,
a látogató ásít.

Ó, rég nem váltanak már
pillantást, csókot, könyvet.
A szenvedély kiszikkadt,
mint ráncokból a könnyek.

Húsz éve járnak együtt,
húsz álmos, ólmos éve.
Szél szét nem fújja őket,
kötöttek, mint a kéve.

Ballagnak egymás mellett
- egymásról mit se tudva -
csöndes eső szemerkél
elvásott tomporukra.

 

Kukuruzsnyák Rebeka:

Nagymamaként

Mikor már hajunk ősz lesz, s kezünk remeg,
Végre mellettünk van az, aki szeret.
A gyerekeink már dolgozni járnak.
Családjuk van, saját lábukon állnak.

Mikor unokáink hozzánk tipegnek,
Melegséget adva vénülő szívednek.
Gyengéden átölelnek kis kezükkel.
Felnéznek ránk ragyogó, szép szemükkel.

Mikor sütit sütsz, törekedsz a jóra,
Hiszen ez a szerető nagymamák dolga.
Te nem vagy mérges akkor sem, ha rosszak.
Tudod, hamar elmúlik ez a korszak.

Mikor betegek, féltve őrzöd álmuk.
Igazi angyalok, még sincsen szárnyuk.
Anyák napján verset mondanak néked,
Kimutatván, mennyire szeretnek Téged.

Mikor már hajunk ősz lesz, s kezünk remeg,
Végre mellettünk van mind, aki szeret.
S tán magunkban hálát adunk az égnek,
Hogy ilyen kegyes volt velünk az élet.

 

 

Nemetine Kodrán Erzsébet


Arcom ráncai

Borús, szomorú, őszi este,
ha rám tör a magány,
felkeres néhány édes emlék,
jaj, ha tudnék, utána mennék!


De már nem találom az utat,
amely a múltba mutat,
mert nem mérem már az időt,
sem az évet, sem a napot,
sem a holnapot.
Csak még valahogy élek.


De ha a tükörbe nézek,
már kicsit félek,
mert arcom ráncai,
élet-szántotta barázdái
intenek, hogy lassan eljön az óra,
amikor el kell menni, és nincs mit tenni!


Pedig azt mondják,
ott majd vár reánk
egy boldogabb világ!
Mégis arra kérem az eget,
adjon még egy kevés életet,
simítsa ki arcomon a ráncokat,
lehessek csak egy napra még
újra fiatal!

 

Nyiraty Gábor:

Lassan...

Lassan elmúlnak felettünk az évek,
megfakulnak a gyermekkori képek,
a gondtalan mosoly féltő ölelésben,
vadul szőtt álmok a csillagos éjben,
összebújva, édes csókkal,
nem harcolva a holnapokkal.

Lassan fon az idő fejünk felett koszorút,
belefűzve sok vidám percet és szomorút,
s van, hogy már csak nevetünk a múlton,
pedig akkor úgy hittük, nincs ki vigaszt nyújtson.

Lassan változott meg képünk a világról,
tanultunk, mert kellett, a hibákból,
és másképp látjuk már a holnapot,
nem siratjuk szüntelen a tegnapot.

Lassan elmúltak az évek,
de megtanultuk látni a szépet,
hogy nem kell csoda a boldogsághoz,
mert az körbevesz, csak meg kell látnod.  
 

 

Mentovics Éva:

A nagymama tavasza

Mondd csak, nagyi: a te hajad
mitől fehér, mint a hó?
- Tudod kicsim, télbe léptem,
de nem bánom, így a jó.

Hajdanában kobakomon
szőke tincset fújt a szél.
Tudod, mikor tavasz táján
a kis bimbó útra kél;

szirma, mint a könnyű selyem,
színe pompás, zsenge, friss,
mint a mezők aranyhaja...
olyan volt rég nekem is.

Később, mikor nyárba léptem,
ragyogott az ég nekem,
s nemsokára anyukádat
dédelgette énekem.

Csodálatos évek jöttek,
nem feledem soha tán,
milyen boldog volt családunk
nagyapókád oldalán.

Aztán, mikor édesanyád
egy ifjúban párra lelt,
a Nap minden sugarával
örömtáncát járta fent.

Hosszú évek teltek, múltak;
fényes nyarak, szép telek...
ezerszínű őszünk múltán
hajamra már dér pereg.

De tudd kicsim, szép a tél is,
mert a tavasz aranyát
mióta élsz, drága kincsem,
a te lényed adja át.

A SZÉP KOR..

A szép kor
Ha eljön az idő és némi szerencsével
talán még te is megöregszel,
úgy is mondhatnám,megéled a szép kort,
annak örülsz majd,ha komolyabb gond nélkül
ágyba tudsz bújni minden este hétkor.


És reggel,ha kitúr majd
magából a jó meleg ágyad,
talán lesz olyan szerencséd,hogy
a Nap süti szép barnára a hátad
és élvezheted az esti naplementét,
de vajon
mi ronthatná el mégis kedvedet,
ha csak nem az,hogy elhasznált,
öreg testedet mustrálod egy
szobádban álló hatalmas,
metszett velencei tükörben,
(de nem úgy,mint régen,szűk baráti körben
gyönyörködve egy szép milói-Vénusz ölben)
de immár elhagyva,összetörten.


Hol vannak már a régi barátok?-kérded-
A fiatal, szerelmes férfiak,kik érted
pokolra mentek volna hajdan,
nem hagyva el Téged a bajban,kik
érted éltek és végig reméltek,hogy
egyszer megnyílsz majd előttük,
kiknek az volt a feledhető bűnük,hogy
titokban szeretni mertek Téged,
hisz' te voltál nekik a "Királylány",a Dáma,
ifjúságuk beteljesülhetetlen álma.


És most,hogy a bánat melléd települt
vigasztaljon az,hogy mégsem vagy egyedül,
hiszen emlékeid úgy szőnek körbe,
melléd lopakodva fel a tükörbe,
mint egy vizuális emlékkönyvbe,
s így hát felidézni lelkednek a múltat
csak úgy lehet mégis könnyebb,ha
szomorú,fátyolos szemedből még
kicsordulnak a boldog örömkönnyek.

Bognár György Mihály

 

Hirth Éva

Imádkozom

Nem hittem volna, hogy megtörténik velem,
mikor megláttalak, hangosan vert a szívem.
Nem gondoltam volna, hogy az élet alkonyán,
szerelemes leszek, mint egy csacska lány…

Az élettől kaptam még egy esélyt,
az élettől kaptam egy új reményt,
minden nap várom azt a pillanatot,
mikor kéz a kézben, veled sétálhatok.

Oly érzéssel csókolgatod öregedő kezem,
és szemedben látom …az én szemem…
Hajunkon a tél színei táncolnak,
elménkben, csodás gondolatok szárnyalnak.

Mikor a szerelmes szavakat félve súgod fülembe,
mikor fejem ráhajtom, biztonságot adó melledre,
mikor esténként összebújva ülünk a kanapén,
a jó istenhez, mindennap imádkozom én.

Imádkozom, hogy még adjon nékünk időt,
imádkozom,hogy az időhöz adjon elég erőt,
hogy még sokáig érezzem a kezed melegét,
még sokáig érezzem…szíved lüktetését…

heart

"Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi.

Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz.

Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt."

Wass Albert

 

Szeretem az öregeket

Szeretem az öregeket,
Sajnálom, hogy kezük remeg.
Fáradt szemükkel nézik,
És egyre inkább érzik
Az gyorsan múló éveket.

És nem találnak érveket,
Hogy testük, lelkük miért beteg.
Hová lett a hajdan volt erő,
Amit erodált az elmúló idő,
De még felidéz a képzelet.

Szeretem az öregeket,
A megrokkant betegeket.
Szemükből a mindenttudás,
A sorsukba belenyugvás
Bölcsessége sugárzik.

Ludányi L.

 

Mikor már nem leszek

Béna kezem most még fogod,
szeretettel féltőn mindig ápolod,
lelkem, testemet tisztán tartod,
egyetlenem életem drága kislányom.

Midőn én nem akartam ily világot,
elrontottam éveidet jól tudom.
Bár soha nem mondod és eszedbe,
sem jutna egy fájó pillanatban sem.

Elfáradtam már csak miattad vagyok,
mert érzem szíved mit szeretne.
Nem tudhatom meddig halad vonatom,
nehéz velem, bocsáss meg kérlek.

Volt idő, a múlt történelme már,
mikor én fogtam kezed, s vigyáztam rád.
Elmúlik a könny arcomról egy hajnalon,
kérlek ne szólj bárkinek róla vakon.

Mikor már nem leszek veled a legszebb
időket őrizd meg rólam emlék képeidben.
Tudd hogy szerettelek, mindennél jobban,
s ne zokogj utánam hisz csak ember voltam.

Gyarló mint bárki más, igyekeztem jóra,
szépre, nemesre okítani, ami örömem van,
te vagy, voltál édesanyádnak csillaga,
Vigyázz jól tovább mert az élet mostoha.

Gondolatban kezem imára kulcsolom,
Letérdelek előtted Istenem hálát mondok
Én aki mindig hazavágyódok, őt őrizd meg.
Érzem,hogy itt vagy, és meghallod kérésem.

Nyugodtan csukom le fájó szemeimet,
lelkem hívod menni kell, de addig légy velem.
Erőt adj a nincstelenség kínzó poklában,
kicsit több egészséget szeretteim részére.

Szebenyi Judit 

 

Múló ifjúság

Múlik az ifjúság,
múlik a szépség,
marad a fájdalom,
marad a kétség.

Tűnnek a percek,
tűnnek az évek,
ami ma valóság,
holnap emlék lesz.

Maradnak a gondok,
szarkalábak, májfoltok,
egy elszaladt élet,
álmok s remények.

Távolba látó szemek,
meszesedő csontok,
gyulladt ízületek,
megfáradt izmok.

Ó, tündöklő ifjúság,
jöjj vissza utolszor,
még egy istenhozzád,
s örökre távozol.

B. Faragó Aranka 

 

Áldottak az Öregek Barátai

Áldott, aki megértéssel kísér
és fogja reszkető kezünket,
Áldott, aki tudja, hogy hallásunk
nehezen kapja el már a szót,
Áldott, aki nem csodálkozik,
hogy sok mindent nem látunk
és lassan jár nálunk az ész,
Áldott, aki nem veszi észre,
hogy ma megint kiömlött
a kávé az asztalon,
Áldott, aki mosolyogva áll meg,
hogy elbeszélgessen velünk,
Áldott, aki nem árulja el,
hogy ma kétszer hallotta
tőlünk ezt a történetet,
Áldott, aki fel tudja idézni
velünk a tegnap emlékeit,
Áldott, akitől megtudjuk,
hogy nekünk is jut még
tisztelet, szeretet, hogy nem
vagyunk azért még mi se egyedül,
Áldott, aki segíti vinni öregségünk
keresztjét, amely nékünk is oly nehéz,
Áldott, aki szerető leleményességgel
segíti ingadozó lépteinket
a hazafelé vezető úton.

Mécs László 

Az élet alkonyán

Az élet alkonyán,
amikor a szeretet
nem szól,
csak néma csendben jár,
de ott lakozik benned,
mindent elmulaszt,
kiváltságot ad
gyümölcse, a szolgálat.

Az élet alkonyán
a csendet hallgatod.
Elnézed ahogyan
billeg a szélben a falevél,
s megtanít újra ölelni, szeretni,
de kérni sosem kér.
Égő felhő, fölötte a Nap,
mely bölcs imában halad
szívedben, mint a csend,
hallgat.

Az élet alkonyán
szikrákat szór szívedben a hangom,
benned lüktet a végtelen,
árva jégcsepp könnye remeg,
a tavaszban már őszi szél leng.
Szűkül a világ.
Távolinak tűnik a múltad.
Közeleg a holnapod, mert jövök hozzád.
Nekem azért itt maradtál
az élet alkonyán.

Rózsa Margit

Szép korúak nevében!


Szép korúak, az életút vége felé tartunk,
földi élet zord vihara, nyomot hagyott rajtunk.
Köztünk sokan, hajlott háttal, már tipegve mennek,
éji alvás nehezen megy, már hajnalban kelnek.


Már kevesen, de még ma is, egyenesen járunk,
pedig több mint kilencven év súlya, nyomja vállunk.
Barna hajunk fehérré vált, arcunk redős, cserzett,
köszönjük, hogy szeretettel vesz körül a nemzet!


Idős korunk ellenére, megbecsülnek minket,
hasznos munkával eltöltött, hosszú éveinket.
Mi is voltunk fiatalok, valamikor régen,
háború, ínséges idő, vonult át e népen!


Mi férfiak, szabadultunk, a halál torkából,
s munkálhattuk hazánk javát, Isten irgalmából!
Aztán múltak évtizedek, bizony elfáradtunk,
csak néha volt sima az út, amelyen járhattunk.


Idő múlik, közeledünk, a lét határához,
szép korúak fohászkodjunk, életünk Urához.
Ő tartott meg, Ő vigyázta, hosszú életünket,
s ha véget ér, menny honába, emelje lelkünket!


Pecznyík Pál

 

Öreg ember imádsága


Uram, megöregedtem. Erőm elhagy, gyengeségek lépnek fel. Félek önmagamtól. Nem szeretnék sokat beszélni. Nem akarok mindenbe beleszólni, nem akarok minden alkalommal beszélni, nem akarok minden alkalommal beszélni, minden témához hozzászólni.
Őrizz meg ezektől! Ne gondoljam, hogy nekem kell mindenki másnak a dolgát rendbehozni!
Ha valamit elbeszélek, ne merüljek bele érdektelen részletek végtelen felsorolásába. Hadd találjam meg a szó végét. 
Adj türelmet mások panaszát meghallgatni, de zárd el az ajkaimat, nehogy a magam bajairól és fájdalmairól beszéljek.
Adj belátást, hogy meglássam: előfordulhat, hogy tévedtem valamiben.
Legyek barátságos, megközelíthető. Az elkeseredett vénember nagy csapás.
Legyek megfontolt, de ne szeszélyes; segítőkész, de nem uralkodni vágyó.
Életem köre egyre inkább beszűkül - Uram, add, hogy legyen mellettem néhány jóbarát!

Ámen

mail

 

 

Megosztás Megosztás a Facebook-on