Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek / Túrmezei Erzsébet (3)

 

Boldog névnapot !

 

 

 

Túrmezei Erzsébet

BOLDOG ÚT

Eljön az ősz, meghal az ének.
Elnémul a fülemilének
zengő szava és minden hallgat.
Dérré dermed hamar a harmat.


Falevelek aranyló ezre
zizegve hull az ösvényedre.
Szívedben halk melódiákkal
mégy a százszínű őszön által.


Virág hervad el utad mellett,
halkan érint hideg lehelet,
de a te lelked nem remeg meg
érintésén fagyos szeleknek.


Hullhat a lomb, halhat az ének
tűntével a nyár melegének.
A szél süvölt, a tél havaz bár,
terád tavasz, tavasz, tavasz vár.


S lelkeden át már fénye rezdül,
amint mégy az őszön keresztül.
A köd mindjobban szerteszéled.
Ó, boldog út! Ó, örök élet!

 

 

MÉG NEM MINDEN!

Ahogyan minden reggel újra
felkel a nap, és új fényt, meleget,
új aranytakarót borít a földre,
és megköszönhettem a tegnapot,
de minden reggel újat várhatok:
Krisztusom, úgy járhatok Teveled.

Már tegnap láttalak.
Leborulhattam kereszted alatt,
Bocsánatod csodáját ízlelhettem,
Eged ragyogva kitárult felettem.
Hálás örömmel szolgálhattalak,
Legnagyobbat kicsinyedben.
S ma új fényben ragyog arcod felettem,
ma új csodád borát kóstolhatom.
S ámulva látom, hogy ez még nem minden!

Mintha könnyű fecskeszárny lenne lelkem,
s amennyit máig megtaláltam-leltem,
csak csepp lenne a tenger tüköréről
Röptömben azt a cseppet fölemeltem,
s már az a csepp is csodát tett velem,
De Te vagy a tenger! Kimeríthetetlen
és végtelen!

Tegnap úgy láttam: megismertelek.
Ma új fényben ragyog rám reggeled.
S még nagyobb, még fenségesebb leszel.
ha holnap találkozom Teveled.
Erőidből, csodálatos magadból
minden új nap újat kínálsz nekem.
Kis patak, feléd, a tenger felé
siet az életem,
míg szépségedet, végtelen valódat
színről színre szemlélhetem.

Túrmezei Erzsébet
 

mail

Temetni, temetni...


Temetni, temetni, temetni!
Minden nap sírba a régit,
felöltözni az újat, az égit,
s Krisztusban élni, szeretni!

Nem segít semmi más, soha más,
csak ez a mindennap-temetés,
minden nap újabb nagypéntek és
húsvéti életre-támadás.

Áldalak, áldalak, áldalak
sziklasír a Golgota alatt,
új életem kezdete, szent kapuja.

Minden nap beléd temethetem
régi magam, bűnös életem,
s Krisztussal járhatok. Halleluja!

Túrmezei Erzsébet

mail

"Por és hamu vagyunk!"


Megint temetünk. Most temettünk nemrég...
és a legrégibb írott magyar emlék
mondata járja át szívünk, agyunk:
"Bizony por és hamu vagyunk!"

Ősi örökség. Ránk testálta Isten.
Halotti Beszéd, hogy élni segítsen,
mást keresni, nem amit itthagyunk!
Hiszen por és hamu vagyunk.

Nézem az urnát... Intsen ez az óra
felfigyelni az Örökkévalóra!
Meddig a mienk kincsünk, aranyunk,
ha csak por és hamu vagyunk?

Halotti Beszéd, ősi magyar emlék,
bár figyelnénk rád, bár szívünkre vennénk,
hogy mulandó itt örömünk, jajunk,
hiszen por és hamu vagyunk.

De élő Jézus, a Te tiszta fényed
ragyogja át a Halotti Beszédet,
legyen rá diadalmas felelet!
"Bizony por és hamu vagyunk!"
De aki hisz, örökre él veled!

Túrmezei Erzsébet

mail

Évek és percek

Igaz! Emlékszel?
Izgalmas, nagy dolog volt
megbirkózni egy új iskolaévvel.
Akkor az évek tűntek végtelennek,
beláthatatlan hosszúnak neked,
s ki számolta a tűnő perceket?

De telt-múlt az idő.
Ma évek pillanatként elröppennek,
s a percek hossza egyre nő.

Mert több a fájdalom,
s fájdalom perce órákat jelent?
Vagy mert fogynak nagyon,
s aranyat érnek,
mert még oly sok mindenre kellenének?
Hiszen még annyi
feladat és szolgálat várna!
Azért lett minden perc
hosszú és drága!
Jut-e belőlük
megbocsátásra, segítésre,
szeretetre, hálaadásra?
Jaj, ha valamire már nem marad!
Ha nem becsüljük
a drága "hosszú" perceket
az egyre rövidülő,
tűnő évek alatt!

Túrmezei Erzsébet

Köszönöm a többesszámot!


Hozzátartozik életemhez
természetesen, észrevételen,
mint a levegő, ha belehelem.
Hányszor mondtam el, számát sem tudom.
De még sose köszöntem meg neked,
hogy így tanítottál rá, Mesterem,
mérhetetlen kincset hagyva ránk:
"Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk!"

Köszönöm, Uram, ezt a többesszámot!
Köszönöm, hogy önző szívem kitárod.
Minden nap milliók kenyerét kérem,
és az enyémet millió testvérem.
A bocsánatot és a szabadítást,
oltalmat millióknak kérhetem,
s milliók kérik minden nap nekem.

Soha nem lehetek elhagyott, árva,
nem maradhatok önmagamba zárva,
hiszen az imádságok imádsága
milliókat ölel össze velem.
Tágul a tér, tárul a végtelen,
és szűk szívembe fér egész világod.

Köszönöm neked
ezt a csodatévő többesszámot,
megváltó Istenem!

Túrmezei Erzsébet  

Tízen!

Egy lelkészavatás emlékére


Tele templom. Csupa hála, öröm!
Könnyes arcok, ragyogó szemek.
Esedezés, könyörgés értetek,
ég felé szálló, boldog "köszönöm".

S az oltár előtt ott álltok tízen:
szolgálni induló fiatalok,
hogy boldog küldetést vállaljatok.
Hallgatjátok, Uratok mit üzen.

Igét, melyet ti választottatok.
Felejthetetlen, szent pillanatok!
Áldások hangzanak sorra felétek.

Őszülő és fiatal szolgatársak
sorakoznak, kik soraikba várnak,
s akiknek ma közösségébe léptek.

¤

Tízen! Tízfelől indultatok el. 
Tízfélék vagytok, mert mindenki más.
De egy a Krisztus, egy az elhívás,
egy az iga, melyet vállalni kell.

Tízen! Mert Uratok, Mesteretek
áldott szolgálatába szólított,
- boldog pillanat, örök, szent titok! -
s hívására igent feleltetek.

Most itt álltok az indulás előtt.
Ő ad kegyelmet, áldást és erőt,
ha erőfeletti a feladat.

Ő jár elől! Vele indultok el.
Ne féljetek, Ő mindig felemel,
ha leroskadunk a terhek alatt.

¤

Várnak rátok. Talán aratni kell,
amit más vetett tielőttetek.
Vagy indultok, hogy ugart törjetek...
s szavatokra talán csak egy figyel.

Várnak rátok! Örömhírt vigyetek!
Szívvel szolgáljatok kicsit-nagyot!
Szeretetet, meleget adjatok!
Áldást vettetek, áldás legyetek!

Várnak rátok - fáradtak, kicsinyek.
Az eltévedtet ki keresi meg?
Aratásra fehérlik a határ.

Vár rátok árva, magányos, beteg...
S majd álmélkodva látja szemetek,
hogy mindegyikben maga Jézus vár.

¤

Egy a tíz közül, lelkésznagyapád
már hazatért, és nem lehet jelen
ezen a te örömünnepeden,
hogy ma ő is áldását adja rád.

De imádsága itt van teveled.
Annyi imádság védett, hordozott!
S ez a mai boldog ünnepnapod
az ő imájára is felelet.

Most átveszed a stafétabotot.
Legyen áldott utad, szolgálatod!
Szolgáljatok mindhalálig híven!

Utatokra tiszta fénnyel ragyog
a szent ígéret: "Veletek vagyok!"
Legyetek áldottak mind a tízen!

Túrmezei Erzsébet

A nagy Levélíró dicsérete


Krisztus levele?
Hiszen ha rátalálnánk kezével írt sorokra,
világraszóló felfedezés volna!
De igéi csak szájról-szájra szálltak
lángolón, mint Mózes csipkebokra.
Látta írni a szeretett tanítvány,
de csak a földre... porba vagy homokra.
S leveleit mégis írta, írja.
Lángpennája a Lélek,
emberi szív a papírja.

Szabadulásról, békességről,
szeretetről és szolgálatról,
csodákról szólnak
ezek a csodálatos levelek.
Mindig újak, frissek, elevenek.
Nem múzeumi, megsárgult lapok.
Beleremeg a lelkem,
ha ilyen levelet olvashatok.

Századok szállnak,
s a világ legnagyobb Levélírója
titokzatos sorait egyre rója.
Minden sora
mentő szeretettel tele...

Lánglelke írására várón
ha szívem csendesen kitárom,
lehetek én is Krisztus levele.

Túrmezei Erzsébet

Kérdés a vonaton


Kívül zöldelő, hűvös erdők,
hegyek, gyümölcsösök.
Bent a vasúti kocsiban
egy csomó egybezárt, de egybe nem kötött
emberélet.

Együtt, mégis külön,
közel és mégis messze.
Mást dobog a szívünk, mást gondol az agyunk,
és mást lüktet a vérünk.
Amint új meg új állomásra érünk,
sorra kiszállunk,
s talán egymásra soha nem találunk, 
pedig mindannyian
- édes sejtés vagy édenkerti emlék! -
testvérek lennénk.

Fut a vonat velünk.
Az alagútba érve felsír egy kisgyerek.
Jaj, mikor találunk egymás szívére,
testvérek, emberek?!

"Soha!" - feleli durván a jelen.
"Soha" - feleli halk-szomorúan
a láthatatlan, örök Útitárs:
"soha nélkülem, de még ma velem!"
S amíg szavát szívemben ringatom,
megérkezünk a fénybe hirtelen.

Túrmezei Erzsébet

Eggyé ölel!


Messzi ország ősi templomában
egy kép előtt áhítattal álltam.
A Megfeszített nézett róla rám,
amint bűnünkért vérezett a fán,
s keresztje körül színesek, fehérek,
mind, akik irgalmából élnek,
akiket megszabadított.

Tündökölt a csodálatos titok,
hogy a kereszt, az "elvégeztetett"
eggyé ölel minden népeket...
s Isten Báránya így ölel eggyé
magával s mindenkivel engem.

Nem tudtam megválni attól a képtől.
Elhoztam a szívemben.

Túrmezei Erzsébet

Repülőút az éjszakában


Éjszaka. Átrepülünk
tartományok felett,
falvak, városok felett.
Újra meg újra feltűnnek
lent a lámpasorok, mint fényjelek.
Azokra figyelek.

Melyik város lehet? Mind ismeretlen.
De aki őrködik
felettük és felettem,
tudja a város nevét,
ismeri minden lakóját,
mindegyik könnyét, mosolyát,
gondját, fájdalmát, örömét.
Előle nem takar el a sötét.
Ránkragyog Jézus Krisztusban
szerető szeme világa.
Neki mindenki ismerős,
mindenki drága.

S míg ismeretlen falvak, városok
távol lámpasorait figyelem,
új éneket zendít szívemben
ez a csoda... ez a kegyelem.

Túrmezei Erzsébet

mail

Lefutott egy csillag


Ki látta még?
Talán egyedül én.
Fényvonalat húzott az éjszaka egén.
És hova lett?
A csillagok számlálhatatlanul
tovább ragyogtak a fejem felett.

Nem volt neves, nem a Kaszás kaszája,
se Göncöl rúdja, kereke.
Észre se venni, hogy gyérült
ma eggyel a csillagok serege.
Tovább szikrázik a Tejút.
Kinek hiányzik egy a számtalanból,
kinek, ha egy csillag lefut?

Se neked, se nekem.
Egyetlenegynek,
Aki számontart minden csillagot
s velük az életed, az életem.

Állok az éjben: egy a számtalanból,
s amíg csillagok útját kutatom,
afelé az Egyetlen felé szárnyal
imádatom.

Túrmezei Erzsébet

mail

Három szonett

Dr. Martin Luther King emlékére


Ahogy Luther Márton


Már gyerekfejjel, már hatévesen
viselted a Martin Luther nevet.
S ez a név hívott, elkötelezett,
nem hagyott félreállni csendesen.

Fegyvertelen küzdelembe sodort,
és keresztvállalásba vezetett.
Fegyvered csak a hit, a szeretet
s Mestered, Krisztus, élő szava volt.

És ahogy Luther Márton indult Wormsba,
"még ha ott annyi ördög várta volna,
ahány cserép a házak fedelén",

Memphisbe mentél, korunk mementója,
és ott talált el a gyilkos golyója
vértelen harcod győzelmes delén.

Vallomás


"Engem nem az élet tartama,
csak az élet tartalma érdekel!"
Így vallottál! És erről énekel
ma is életed tiszta dallama.

A tartalom? Szolgáló szeretet!
Mint egy Atya gyermekei, testvérek,
fogjunk kezet, feketék és fehérek!
Te így találtad meg az életet.

Így, ahogy Krisztusod nyomába lépve,
másokért küzdve, elvesztetted érte
vértelen harcodban fiatalon.

Ha élnél, éppen ötven éves lennél!
De ha kérdezne, ma is úgy felelnél
Urad küldő szavára: "Vállalom!"

Hegytetőn


Utoljára hirdetted az igét,
s átszőtte már a halálsejtelem.
"Nem félek, mert fenn álltam a hegyen,
s láttam a földet, mit Isten ígért!"

"Kívánnék én is hosszú életet,
de nem fontos. Boldog vagyok. Nem félek.
Láttam azt a földet! S ti odaértek,
ha én nem is leszek már veletek!"

Szavadban a remény zenéje szólt.
Hangod Mózes búcsúzó hangja volt.
Ragyogó szemmel mutattál előre,

a testvériség földjét látó hittel,
szent örömmel, mint akit Isten vitt fel,
mint hű szolgát, arra a hegytetőre.

Túrmezei Erzsébet  

Hírek


Ma a Föld túlsó széléről is
villámsebesen utolérnek.
Az éter hullámai gyors heroldok.
Katasztrófák, kérdések, gondok,
világméretű miértek,
kioltott, vagy halálveszélyben
vergődő életek
hírei zörgetnek be hozzám.
Egy ez a Föld! Mind összetartozunk!
Elefántcsont-toronyba rejtőzésre,
önző közönyre nincs jogunk.

De vállalva hírhozta terheket,
távol testvérek jajával, bajával
Isten szívére menekülhetek.

Túrmezei Erzsébet 

mail

Felhőben


Hova lettek a messzi tetők,
a síkon a városok, falvak?
Felhő gomolyog körülöttünk,
és betakargat.

Mintha nem élne senki sehol...
Itt ülünk a felhőbe zárva.
Kicsi házunk vacog a szélben,
hisz olyan árva.

De csoda int, és egy égi sugár
aranykeze felhőket bont szét.
Kinézünk: már látszik az erdő,
és ott a szomszéd.

Sorra kidugja öreg fejét
Hegyestető és a Világos.
Megkerülnek elveszett falvak,
elveszett város.

Vannak! Ez a drága valóság.
Vannak! Szembekötősdit játszhat
százszor a felhő: árva sorsunk
akkor is látszat.

Míg a napsugár aranykulcsa
ragyogva fellegzárat pattant,
énekeljünk, mint akik látják
a Láthatatlant!

Ellenállhatatlan erő


Talán harang se szól
egy szórványistentiszteleten valahol,
s lehet igénytelen a hely,
csak az imádság ne némuljon el,
törjön egy szívből elő,
legyen győzelmes,
ellenállhatatlan erő,
mert ez a fontos, ez a drága,
a gyülekezet ellenállhatatlan,
Istenhez esdő imádsága.

Csodák történnének, ha ketten-hárman,
ha tízen-százan,
ezren és ezren
ilyen ellenállhatatlanul
kiáltanának, esdenének!
Hisz ez a titka
Krisztus egyháza életének.

Túrmezei Erzsébet

Kereszt és orgonasípok


Kereszt és orgonasípok!
Összetartoztok? Igen!
Nekem is a kereszt alatt
kezdett örömről zengni a szívem.
Ott érkeztem el a derűs tavaszba.
A ködöt hajnal fénye űzte szét,
s elkezdtem énekelni
a megváltottak hálaénekét.

Megváltottan élni, szolgálni:
ez a golgotai titok.
Ott zendülnek meg a kereszt alatt
hárfahúrok és orgonasípok.

Megújul a szív, megújul az ének
hárfahúron és orgonasípon,
hogy szárnyrakeljen, s bejárja a Földet
az örömhír, az evangélium!

Túrmezei Erzsébet

Látogatás a temetőben


Neveteket a fekete márványon
egészen eltakarják
a piros rózsák és a bukszusok.
Ülök a temetői csendben.
Csak gerle búg, csak a ciprus susog.
Emléketek a messze múltból
elevenen, derűsen rámragyog.
Édes versmondó Nagyanyám,
Nagyapám, kis testvéreim,
eljöttem újra... itt vagyok.

Felesleges fehér virágomat
piros rózsa, örökzöld közé tettem.
Nagyapám, 48-as honvéd voltál!
Nagyanyám, kicsi lány korodban
Kossuth apánk ölében ültél.
Sírotokon a piros-fehér-zöldnek
megörülnétek mind a ketten.

S ti testvérkék, elbeszéltem-e már,
amit ti el nem beszélhettek?
Elénekeltem-e,
amit ti el nem énekeltetek?

Továbbmegyek a vándorúton,
s ti rég pihenők, célhozértek,
ebből a boldog, tiszta csendből
emléketekkel elkísértek.

Virágszívű gyermekek sírján,
virágok, viruljatok szépen!

Versmondó, édes Nagyanyám,
Nagyapám, kis testvéreim,
a boldogabb viszontlátásig,
az új életre támadásig
aludjatok Jézus nevében!

Túrmezei Erzsébet 

Beteglátogatás

Reményik Sándor emlékének


Akkor jelent meg Babits Jónás-könyve,
és kórházi szobádba beköszönve,
nagy örömmel olvastam fel neked.
Utunk az imádsághoz vezetett,
hogy mi is azt kérjük: "bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rím,
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom!"

Szívünkben áment mondtunk mind a ketten.
Elbúcsúztunk, és én hazasiettem,
hogy Jónás imájára emlékezve,
boldog sorokat rójak aznap este:
"Elindulhattunk keletről és délről,
hegyek ormáról és völgyek öléről,
bús, vak utakra vihetett a vérünk,
most mégis mind az Egyetlenhez érünk,
ki küzdve elébb kétellyel, közönnyel,
ki friss, harmatos hajnali örömmel."

Mintha mindez most történt volna nemrég,
olyan eleven még a kedves emlék...
halk hangod és fénylő tekinteted,
amint te olvasol új verseket..

Hazamentél. Többé nem láttalak.
Pihensz a házsongárdi hant alatt.

Ilyen az életünk. Tűnő lehellet.

Amikor ott állhattam sírod mellett,
könnyet hullatott a borongós ég is.
"Vidám viszontlátásra - mégis, mégis!"
- biztattak drága, örökülmaradt
soraid, mint fénylő napsugarak.

Túrmezei Erzsébet  

Új éneket!


Új éneket, újat,
minden reggel újat!
Új hajnal hasadtán
új titkok tárulnak.
Új virágok nyílnak,
ha régiek hullnak.
Új öröm, új hála,
ha sebek gyógyulnak.
Énekek ébrednek:
új ének az Úrnak.

Új éneket, újat
új szívvel, élettel!
Üdét, mint a harmat,
frisset, mint a reggel!
Új kegyelem árad.
Új hittel előre
csodáról csodára,
erőről erőre!
Remények zsendülnek,
életek újulnak.
Énekek zendülnek:
új ének az Úrnak.

Túrmezei Erzsébet  

"Honnan hozol ma fényt?"

Hozhatunk fényt hegyek magasáról,
ha ott ölelt át vakító, csodás,
hófehér ragyogás...
és Isten közeléből minden reggel!

Ha Ő áraszt el új fénnyel, meleggel,
hogy új szeretet, békesség, erő
kincseivel lépjünk elő,
közelsége sugaras örömével
telistele,
hogy mindenkinek szolgáljunk vele,
hiszen szívünk is új ütemre dobban -
akármilyen ködös, borús napokban!

Mért indulnánk fáradtan, fénytelen,
ha Isten boldogító közelsége
felöltöztet új ragyogásba, fénybe
minden új reggelen?!

Túrmezei Erzsébet

Hajnal! Naptámadat!


Jézus Krisztus, egyik legkedvesebb,
legszebb neved: Hajnal! Naptámadat!

Hiszen vak éjszakában vártalak,
s minden nap új örömmel áldalak,
mióta felragyogtál énnekem.

Te lettél életem és énekem.
Világosságod vezet az úton,
"szép fényes Hajnal", Jézus Krisztusom.

Túrmezei Erzsébet  

Ha üres kezem feléd emelem


Üres kezem, kolduskezem
ha feléd emelem
minden reggelen,
nálad mindig szeretet fogad:
odateszed koldusod kezébe
új ajándékodat.

Üres kezem, kolduskezem
kincseiddel így lehet tele
minden napon...
s a drága ajándékokat:
szeretetedet és jóságodat
vidáman osztogathatom.

Túrmezei Erzsébet  

Tavaszelő


Új szántás, zsendülő vetés
és levéltelen téli fák.
Tavaszelő.
Csupa várakozás, reménykedés.
Hiszen a duzzadó rügyek,
titkai a márciusi határnak,
csak napsugarak melegére várnak,
s levelekké, virággá bomlanak.

Tavaszelő van a szívekben is?
Érintésére igesugaraknak
rügyek bomlanak, virágok fakadnak?

Télből tavaszt teremtő Jézusom,
körülöttem minden csupa ígéret.
Jöjj, hogy kipattanó rügyek,
nyíló virágok téged áldjanak!

Túrmezei Erzsébet  

Hangtalan kérdések


Csendben nézem az oltár szőttesét.
Titokteli, hangtalan beszéd.

Árad a fény a Krisztus-kútfőre.
Buzog az élő víz belőle.
A kis kútkehely megtelik vele,
túlcsordul... már a nagyobb lesz tele,
már a legnagyobb telik meg vizével,
de az élő víz benne se fér el,
és amint buzog szakadatlanul,
szomjas, üres korsószívekbe hull.

Csendben nézem az oltár szőttesét.
Valaki szíve minden melegét,
az örömhírt, a diakóniát
szőtte bele. S most hangtalan kiált,
hogy kérdéseket szegezzen nekem:
Ilyen kútkehely-e az életem?
Krisztus élő vize: öröm, remény,
szeretet túlcsordul-e peremén?!
Hiszen gazdagon buzgó, örök árját
üres korsók olyan szomjasan várják!

Túrmezei Erzsébet

Fények az éjszakában


Olyan most a magasból a város,
mint csillaghímes égbolt földi mása.
Tekintetem ide-oda szálldos.
Elkápráztat a ragyogása.

¤

Aztán messzeszállok hirtelen...
s túl Vancouver ezernyi fényén
mintha fenn állnék a Gellért-hegyen,
és Budapestet nézném...

¤

Így vívja harcát a sötétség ellen
földi fények millió csillaga.
De az virradatig legyőzhetetlen,
s az éjszaka mégis csak éjszaka.

¤

Téged várunk, tündöklő Hajnalcsillag,
világ Világossága, Jézusunk!
Veled az éjszakára hajnal virrad,
és az örök nappalba eljutunk.

¤

Addig a sötétséggel küzdő fények
az éjszakában biztató jelek. - 
Segíts, Uram, bármerre járok, élek,
hogy fényedből parányi fény legyek!

Túrmezei Erzsébet  

mail

Átszegezett kezednek köszönöm!

Jézusom, a Te irgalmas kezed
megkötözték, keresztre szegezték!
Hogyan simogatta a gyermekeket,
érintette leprások sebes testét,
osztott az éhezőknek kenyeret,
intett csendet szeleknek és haboknak...
látásra nyitotta a vak szemet,
és életre keltette a halottat.

De csodatevő, irgalmas kezed
megkötözötten és átszegezetten
a legcselekvőbb, leghatalmasabb!
Bűn rabjai ujjongnak: "Szabad lettem!"

Hogy a bilincs ezer darabra tört,
kitárulhatott átkos börtönöm,
s szabaddá tettél boldog szolgálatra:
megkötözött, keresztre szegezett
kezednek köszönöm!

Túrmezei Erzsébet

mail

Napkeleti bölcs sarkantyús csizmában

Fasori templomunk Benczúr-oltárképe előtt

Láttam. De láttam-e?
Miért jelent mindig újat?
Színek, fények, csodák, üzenetek
mért kápráztatnak el újra meg újra,
mintha először látnám?

Nézem a Gyermeket,
a föléhajló szelíd Szűzanyát,
a három bölcset és a csillagot...
Aztán hosszan a térdrehullt, öreg
fehérhajú-szakállú egyiket...
Napkeleti bölcs sarkantyús csizmában!

Kócsagtollas süvegét már letette.
Palástján magyarmintájú virágok.
Ki vagy? - kérdezem, vallatom.
Magát festette le benned a mester
és egész Napkeletről érkezett
nemzetét, amint imádattal
leborul a Gyermek előtt,
odakínálja neki aranyát
és aranyával a szívét?!
Hogy benned mindig ott hódoljon
Napkeletről jött, drága magyar népem
az égi Gyermek előtt,
és ott térdeljek, ott hódoljak én is...
napkeleti bölcs sarkantyús csizmában!

Túrmezei Erzsébet  
 

mail

 

 

 
 

Megosztás Megosztás a Facebook-on